Örülünk, hogy segíthettünk: többmilliós kártérítés kollégánknak
Peren kívüli megegyezéssel, jelentős kártérítéssel zárult néhány hete annak a védelmi ellenőr kollégának az ügye, akinek egy magából kikelt német topmenedzser szilánkosra törte a kézfejét. Örülünk, hogy rendeződött a felháborító eset, de több jogi védelmet szeretnénk elérni a Budapest Airport biztonsági területen dolgozó alkalmazottainak.
Egy védelmi ellenőr kolléganőnk 2010-ben a munkáját végezte, amikor egy biztonsági ellenőrzés miatt felpaprikázott német utas visszahajította kofferét a görgősorra. Az ütés olyan erővel érte a hölgy kezét, hogy kézfeje szilánkosra tört. Mentő szállította kórházba, és operációk sora várt rá. A sérülése miatt hosszú időre munkaképtelenné vált – addig határozott időre kölcsönzött munkavállalóként dolgozott. Korábban aktívan zongorázott és gitározott, ennek is búcsút kellett mondania.
Az utast 72 órára őrizetbe vették, ekkor kiderült, hogy egy német multinacionális cég igazgatóságának tagja. Megkezdődött a nyomozás, azonban lassan haladt, mivel a férfi fel-alá repkedett a világban. Két év után, 2012 nyarán került sor vádemelésre, súlyos testi sértés miatt.
Kolléganőnket a Budapest Airport által delegált ügyvéd segítette kezdetben. Ő kétmillió forintnyi kártérítés mellett peren kívüli megegyezést javasolt. A támadás áldozata ezzel nem értett egyet, ezért a LESZ jogi segítségét választotta. Mivel a családban minden forint számít, pár hete a megegyezés mellett döntöttek, ám végül jóval kétmillió forint fölötti kártérítést ért el ügyvédünk. A Budapest Airportnak mindmáig egy szava sem volt a történtekhez.
Ez volt az eddigi legsúlyosabb támadás védelmi ellenőr kollégák ellen, de az atrocitások nem ritkák. Kisollóval dobálózó, mustot locsoló vagy egyszerűen csak pofozkodó utasokra emlékezhetünk. A munkaidő-beosztások változásai, az embertelen határidők, az utasok ingerültsége és a kamerás megfigyelés folyamatos stresszhelyzetet teremtenek. Ha már a tavaly kérdőíves kutatással kimutatott pszichoszociális kockázatokra fütyül is a vezetőség, legalább a kollégák testi épségét védhetnék. Legalábbis ezt gondolnánk józanésszel.
Azonban több éve nem támogatják törekvésünket, hogy a védelmi ellenőröket minősítsék közfeladatot ellátó személlyé. Ha egy vasúti kalauzt megillet az ezzel járó nagyobb jogi védelem, akkor ez itt is teljesen indokolt volna. Ezért újra szeretnénk erről a kérdésről tárgyalni Jost Lammers vezérigazgatóval és a hatóságok képviselőivel. Természetesen beszámolunk róla, mire jutunk ezúttal.
Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!