Az új Munka törvénykönyvének munkaidő-beosztása nem vált be a check-in területen
A mai napon továbbítottuk Erdődi Zoltán, a Malév GH vezérigazgatója részére a check-in munkakörben dolgozók petícióját. A kérelem, amelyet 59-en írtak alá, komoly gondokra hívja fel a figyelmet: az új Munka törvénykönyve által lehetővé tett munkaidő-beosztások nem működnek ezen a területen.
Ahogy korábban már jeleztük, a sorozatos korahajnali munkakezdés megterhelő, ha a szervezet nem tud felvenni egy állandó alvás-ébrenlét ritmust. A 10-12 órás munkanapok után kiadott egyetlen pihenőnap akkor is kevés a feltöltődésre, ha valaki csak 3-4 napot dolgozik egyhuzamban. De 5 vagy 6 ledolgozott nap után egyszerűen lehetetlen kipihenten visszatérni, a mindig elvárt mosollyal fogadni az utasokat munka közben.
Hosszú távon ugyanekkora gondot okoz, hogy a check-inben dolgozók egy hónapra sem tudják, látják előre, hogy mely napokon kell majd dolgozniuk, és mikor lehetnek családjukkal, barátaikkal. A tartalmas magánélet ellehetetlenítése megint csak növeli a stresszt és a fáradtságot, könnyen kiégéshez vezethet.
A fenti problémák meggyőződésünk szerint a repülőtéren nem csak munkajogi, de egyben munkavédelmi, biztonsági kérdést is jelentenek. Tehát annak ellenére, hogy az új – szerintünk sok sebből vérző – Munka törvénykönyve ezt lehetővé teszi, mindenképp fel kellene hagyni ezzel az embertelen rendszerrel. Minimális pénzmegtakarítást jelent a vállalatnak, aminél jóval többe kerülhet, ha az elgyötört kollégák esetleg hibáznak, vagy a épp a stressz-hatások miatt kénytelenek betegszabadságot kivenni.
Azt szeretnénk, a kérelem aláíróival együtt, hogy a cég HR-esei dolgozzanak ki olyan munkarendeket, amelyek kiszámítható, emberségesebb beosztásokat tesznek lehetővé. Ennek kialakításában a LESZ természetesen örömmel segít. Hogy a petíciót idézzük: „éveken keresztül megértőek voltunk, készek az áldozatra, amikor a Malév GH megmentéséről volt szó. Szeretnénk visszakapni legalább ennyit a korábban megszokott munkafeltételekből.”
Vezérigazgató úr válaszát természetesen közzétesszük, mihelyst megkapjuk.