A RÜK-nél járt a Felügyelőség
Egy sor panasz érkezett hozzánk a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft (RÜK) munkavállalóitól. A munkakörülmények, a pihenőhelyiségek, a teherautók állapota vagy épp a kánikula idején szükséges óvintézkedések elmulasztása egyaránt szerepelt ezek között. Ezeket a munkavédelmi hatóság vizsgálata is alátámasztotta, majd némi javulást is tapasztaltunk ezután. Azonban munkajogi problémákból sincs hiány értesüléseink szerint, elsősorban a munkaidő-nyilvántartások és a beosztások megszervezése vált gyanússá.
A múlt év végén szerettünk volna egyeztetni ezekről a RÜK Kft. és a tulajdonos BA Zrt. vezetőivel, hogy cégen belül oldjuk meg azt, amit lehet. Kísérletet tettük, hogy Mátrai Balázs igazgató úrral rendezzük az ügyeket, azonban nem tapasztaltunk fogadókészséget erre. Ezt követően megint csak nem maradt más választásunk, mint a hatósági bejelentés. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága megtartotta vizsgálatát, ennek eredményére várunk. Az igazgató úr elődeivel ezeket a kérdéseket cégen belül mindig meg tudtuk oldani, bízunk benne, hogy a jelenlegi gyakorlat változik és elkerülhetők lesznek az ilyen esetek. Mindenkinek az az érdeke, hogy gördülékenyen és szabályosan menjenek a dolgok az üzemanyag-kiszolgálásban!